Agromag - korai kukoricák

Korai hibridek az Agromag Kft. kínálatában

Az Agromag Kft. portfóliójában mindig is kiemelt szerepet kaptak a korai, 300-as éréscsoportba tartozó kukorica hibridek. Szinte minden korai, már sikerrel bevezetett hibridünkről elmondható, hogy az ország bármely kukoricatermelő vidékein sikeresen vethetőek. Termésbiztonságuk kiemelkedő, különösen száraz évjáratokban mutatják meg a bennük rejlő genetikai értéket! Extenzív termesztési körülmények között is megfelelő haszonnal tudják termeszteni a gazdák ebbe az éréscsoportba tartozó kukoricáinkat, köszönhetően az átlag feletti alkalmazkodóképességüknek és intenzív vízleadásuknak.

FAO 330-as Beata és Shakira a koraiságuk ellenére kedvező évjáratokban akár 10-12 t/ha feletti terméseredményt is tudnak produkálni, de igazi előnyük a rendkívül gyors vízleadásukban rejlik. Árérték arányban az egyik legjobb hibridek a piacon az éréscsoportukban.

A Salonta (FAO 360) szintén az egyik legjobb vízleadó kukoricánk, emellett kiemelendő a szép, végig termékenyült csövek szem/csutka aránya, melyek kedvező évjáratokban a kétcsövűségre is hajlamosak.

Évek óta az egyik legkeresettebb korai hibridünk a Temes (FAO 370), ami talán legjobban tükrözi vissza a hibridválasztás során a stabilitásra vonatkozó erőfeszítéseinket! Szinte minden évjáratban, szinte az ország teljes kukorica termő területein biztos haszonnal termelhető.

A Magdolna (FAO 380) az intenzív vízleadás mellett már a kiugró terméseredményeket is tudja hozni az intenzív helyeken, nem ritka a 15 t/ha feletti betakarításkori szemtermése. A korai éréscsoportban az Agromagos fajta sorokban több évjáratban is első helyen végzett. Kedvező szem/csutka arányának és és kisebb második csöveinek köszönhetően sokkal többet terem, mint amit sok esetben mutat magából.

Az idei szezonban több olyan hibrid került bevezetésre a kínálatunkban, melyekkel az évjárati stabilitásuk mellett kiemelkedő terméspotenciáljukkal az intenzív területek gazdálkodóit kívántuk megcélozni!

A Zombor (FAO 330) éréscsoportjában kiugró teljesítményre képes, ugyanakkor az extenzív évjáratokban is képes a konkurens hibridektől jobban teremni. Ennek köszönhetően a kimagasló terméseredmények mellett megőrizte a stabilitásra vonatkozó erőfeszítéseinket.

Az Agram (FAO 380) igazi nagyágyú a korai vetőmag kukorica kínálatunkban. Több év átlagában kiemelkedett a versenytársai között, melyet jól mutat, hogy több 15 t/ha feletti eredményt tudott produkálni. Az eddigi eredményekből kiindulva egyik meghatározó hibridje lehet az Agromag Kft-nek a korai éréscsoportban! Minden olyan termelőnek ajánljuk, aki a biztonságos gazdálkodás mellett nem akar lemondani a kimagasló terméseredményekről, ezáltal biztos profitot elérve eredményesen tudja folytatni kukorica termelését.

Szintén új, ZP 4567 (FAO 390) hibridünk igazi értéke az alkalmazkodóképessége. Szárazságtűrése kiemeli a versenytársak közül, ugyanakkor intenzív körülmények között tudja a csúcshibridek termésszintjét produkálni, akár a 15,5 t/ha feletti eredményeket is. Már egészen korán vethető, az időjárási és talajadottságokhoz kifejezetten jól alkalmazkodó kukorica. Legfőképp azoknak ajánljuk, akik a biztos gazdálkodás mellet nem akarnak lemondani a kiemelkedő terméseredményekről.

Úgy gondoljuk hogy a fent említett hibridekkel minden termelői igényt ki tudunk elégíteni az ország összes kukorica régiójában, ezáltal is hozzájárulva a sikeres gazdálkodáshoz.

Amennyiben kérdése van, keresse kollégáinkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.