Két búzafajtánk is a legjobbak között

Nívós elismerésben részesült két őszi búzafajtánk az idei OMÉK-on, hiszen a NAK, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által közösen szervezett őszi búza posztregisztrációs fajtakísérlet ünnepélyes eredményhirdetésén elismerő oklevelet és eredménye alapján különdíjat kapott a Babona és a Princessz.

A tanácskozás növényvédelemmel foglalkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a szélsőséges időjárási viszonyokat okozó klímaváltozást csakis megfelelő fajtaválasztással, technológiával és növényvédelemmel tudják a termelők túlélni, a jövőben is gazdaságosan termelni. A tanácskozást követő ünnepélyes eredményhirdetésen két Agromag Kft. által képviselt fajta is reflektorfénybe került.

A Princessz őszi búza fajta nevéhez hűen már az első megmérettetésekor a legjobb formáját hozta és előkelő, dobogós helyezést ért el a korai éréscsoportban termőképesség alapján. A kisparcellás kísérletekben hektáronkénti 8 tonna feletti átlagtermést csupán három fajta ért el a 45 közül, így az Agromag új üdvöskéje, a Princessz 10 hely átlagában mért 8,04 t/ha átlagtermése nagyon kecsegtető eredményt és megtérülést ígér a gazdáknak, akik a termésmennyiség alapján keresnek új fajtákat.

 

A kihagyott tavalyi év után idén a Babona  ismét remekelt  a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérlet sorozatban. A 10 kíséreti hely átlagában 7,4 t/ha termésátlaggal a 21 középérésű őszi búzából a 3. helyet érte el és ismét hozta a tőle már megszokottnak mondható malmi minőségű beltartalmi értékeket. 

8 évben szerepelt a kísérlet sorozatban és ebből 4 évben dobogós helyen végzett. Mindemellett minden évben kiemelkedett a kísérleti fajták közül a kiváló termésátlaga mellé társuló remek sikértartalom kombinációval (1. ábra).

  • 2011-ben az egyetlen őszi búza volt, ami 8 t/ha-os termésátlag felett képes volt a 28%-os sikértartalmat meghaladni
  • 2012-ben az egyetlen őszi búza volt a 7 t/ha feletti termésátlagot elérők közül, aminek a sikértartalma átlépte a 30%-ot
  • 2013-ban az egyetlen őszi búza volt, aminek a 8 t/ha feletti termésátlaga mellé 32% feletti sikértartalom társult
  • 2014-ben az egyike volt annak a két fajtának, ami a 8 t/ha feletti termésátlagúak közül képes volt a 30%-os sikértartalmat átlépni
  • 2015-ben az egyetlen őszi búza volt, aminek a 9 t/ha feletti termésátlaga mellé 30% feletti sikért társult
  • 2016-ban az egyetlen olyan fajta volt, ami a 8,5 t/ha feletti termésátlagúak közül meghaladta a 28%-os sikértartalmat
  • 2017-ben az egyike volt annak a 14 őszi búzának, ami 7,3 t/ha felett termett és sikértartalma meghaladta a 33%-ot
  • 2019-ben a Babona mellett csak egy fajta volt képes átlépni a 30%-os sikértartalmat, a 7,3 t/ha feletti termésátlagot elérők közül

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.