Vigyünk egy kis pluszt a termesztésbe!

Ebben a cikkben a fajta kiválasztásának fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Már az elején ki is emelnék két lényeges dolgot: fajtát mindig a termőhelyi adottságoknak és a gazdálkodás színvonalának megfelelően válasszunk. Nézzük, hogy milyen remek fajtákat találunk az Agromag Kft. portfóliójában!

Ha már túl vagyunk a tervezés fázisán és sikerült a fajnak megfelelő táblát kiválasztani, akkor jöhet a talajművelés. Általánosságban elmondható, hogy minden növény meghálálja az okszerű talajművelést és a jól sikerült magágyat. Már a talajművelés során felmerül a tápanyag-utánpótlás kérdése, amit ha megfelelően szeretnénk elvégezni, akkor célszerű talajvizsgálatra, majd későbbiekben levélanalízisre alapozni. A fajták eltérően reagálnak a tápanyag-utánpótlásra. A portfóliónkból jó tápanyag-reakcióval rendelkeznek azok a fajták, amiket intenzív körülmények közé ajánlunk, a kukoricák közül a Tomasov, Magdolna és a Salonta, a szóják közül a Sinfonia, Seka és a Terrapro.

Idén lesz harmadik éve, hogy az Albittal csávázószerként kísérletezünk. A célunk ezzel a kezeléssel, hogy támogassuk a növényeket a kezdeti fejlődésükben és a gombaölős csávázást kiegészítve tovább csökkentsük a csírakori betegségeket. Mindemellett az Albitos csávázásnak termésnövelő hatása is van (1. ábra).

1. ábra: A Temes terméseredményei különböző csávázószerek használata során két év és három kísérleti hely átlagában
(forrás: Agromag Kft. kisparcellás kísérletei 2017-2018)

Már a tavalyi év folyamán az új oltóanyagunkkal, a Liquifix 120-szal kezeltük a szójafajtáinkat (2. ábra). Azokra a termelőkre gondolva, akik a vetés helyszínen történő oltásra esküsznek idei évtől elérhető a Liquifix farmer verziója is.

2. ábra: Gümők a négyhetes Terrapro gyökerén (a szerző felvétele)

2017-ben eljuttattunk natúr és Liquifix 120-szal oltott Sekát a Dr. Szabó Agrokémia Kft. Jó Gazda Program keretei között folyó szója hozamkísérletbe. A Seka nagyon jól reagált az oltásra, 7 mázsás terméstöbbletet eredményezett a Liquifix 120-szal történő kezelés (3. ábra).

3. ábra: Zalaszentgróti szója hozamkísérlet 2017 (forrás: Dr. Szabó Agrokémia Kft.)

Mind kukoricánál, mind szójánál lényeges, hogy ne a megszokásokra alapozva, naptár szerint vessünk. A megfelelő keléshez, gyors kezdeti fejlődéshez figyelembe kell venni a talajhőmérsékletet. A kukorica alacsonyabb talajhőmérsékleten 10-12 oC, a szója magasabb 14-16 oC csírázik megfelelően. Vannak olyan fajták, amik nagyon jól tolerálják a hidegebb talajhőmérsékletet, ilyen a Jennifer is. Az egyenletes vetésmélység és a jól megválasztott tőszám mindkét faj esetén elengedhetetlen, ha megfelelő állományt szeretnénk látni a területeinken. Csak néhány fajta kompenzálja a megszokottnál jobban a kelés során fellépő problémákat. Kiváló a tőszámreakciója a kukoricák közül a Salontának és az Isztriának, a szójáink közül a Sekának. A kukoricánál adott a sortáv, a szója esetében három féle sortáv terjedt el Magyarországon. A Seka, Borbála és a Prestopro nagyon jól érzi magát kapás sortávon (45 cm, 76 cm), de sikerrel termesztik a fajtákat sűrűsorosan elvetve is.

A választott technológiának megfelelően állományban érdemes preventív növényvédelmet folytatni, itt is odafigyelve a fajták érzékenységére, leginkább a gyomirtó szerek esetén. Tápanyag-utánpótlást alkalmazva lényeges, hogy ne várjuk meg a hiánytünetek megjelenését, mert akkor már biztosan számolnunk kell termésveszteséggel, célszerű levélanalízis alapján okszerűen kezelni.

A betakarítás során egyrészről lényeges, hogy különböző tenyészidejű fajtákat válaszunk, ezzel széthúzva a munkacsúcsot. Ha például a Salontát, a Magdolnát és az Isztriát egyszerre vetjük el, akkor szépen fokozatosan tudjuk a betakarítást ütemezni. A három hibrid között FAO számban 70 az eltérés, ami elméletben nem jelent 10 napot, de a Salontának kiváló a vízleadása, ezért a korai éréscsoport elején érő fajtákkal egy időben vágható. A szója esetében a betakarításnál még érdemes az alsó hüvely magasságát, az állóképességet és a pergési hajlamot is szem előtt tartani. A Sekánál és a Sinfoniánál is 18 cm felett várható az alsó hüvely magasság, ami lényegesen megkönnyíti a betakarítást. Kiváló az állóképessége a Borbálának és a Prestopronak, ennek köszönhetően kedvezőtlen évjáratban nagyon meg tudják gyorsítani a betakarítást. A Sekánál és Borbálánál elmondható, hogy szinte egyáltalán nem hajlamos a pergésre, ami végül pozitívan fejeződik ki a termésmennyiségben.

A szója esetében még lényeges a beltartalmi érték és a feldolgozhatóság. A Prestopro jelenleg az országban az egyik legmagasabb fehérjetartalmú fajta, mindemellett a terméspotenciálja átlagon felüli és nagyon jó a feldolgozhatósága.

Válasszon a területi adottságainak megfelelő genetikai háttérrel rendelkező fajtákat, adja hozzá szakértelme legjavát és biztos lehet a sikerben!

Sikeres növénytermesztést kíván az Agromag Kft.!

FCsT

Comments (2)

  1. Várkonyi A. says:

    Köszönöm a tanácsokat!
    üdv:V.A.

    1. admin admin says:

      Kedves Várkonyi A.!

      Örülök, hogy segíthettünk.

      Üdvözlettel: FCsT

Hozzászólás a(z) Várkonyi A. bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.