Az árpa ismét fakított, búzából jó a közepes

A Magyar Mezőgazdaság hasábjain megjelent egy aratási körkép, melyben megszólaltattunk. A cikk jól adja vissza az idei év és a betakarítás sajátságait, de egyetlen kis hiba helyreigazításra késztet bennünket. Véletlenül egy B-betű helyett g-betű került a szövegbe és így is értelmes, bár nehezen értelmezhető mondat lett belőle: Babonából gabona lett. Úgy, ahogyan a legnépszerűbb búzafajtánk szlogenje is mondja: Babona a sokat termő gabona. A makói malmunkba természetesen nem Dél-Morvaországból vásároljuk a búzát, ebben meglehetősen kevés logika lenne. Ellenben a Babona búzafajtánk onnan származik. Az ottani körülmények pedig nagyban hasonlítanak egy közepes adottságú magyar területéhez mind az éves csapadékmennyiség mind a nem igazán szerves anyagban és tápanyagban gazdag talajok tekintetében. Valószínű, hogy ez az egyik oka, hogy olyan jól érzi magát nálunk ez a fajta. Mindenhol megbízhatóan jól terem, sokszor kiemelkedően. A kiemelkedő termésű fajták közül pedig az egyik legjobb minőséget hozza, amely általában egy 28 % körüli nedvessikér tartalomban és jó sütőipari értékben mutatkozik meg. És ha csak eurora vagy még gyengébbre sikerül, akkor is általában az a visszajelzés, hogy a másiknak sem lett jobb a minősége, viszont a Babona jobban termett. Igazán jó érzés, amikor ezt nagy favoritokkal szemben említik számunkra. Az idén természetesen a Babona eredményei is nagyon szórnak, mint ahogyan a legtöbb fajtáé, de nagyon sok helyről kaptunk pozitív visszajelzést, amelyeket már vetőmag megrendelésekkel megerősítettek. Úgy érezzük, hogy a Babona pozíciója tovább erősödik, mert továbbra is nagyon kevés fajta van, mely egyszerre hordozza a kimagasló termés, jó alkalmazkodóképesség, kitűnő betegségellenállóság és a malmi minőség lehetőségét és ígéretét.

A cikk egy másik felvetésével kapcsolatban is volna néhány gondolatunk. Sokaknak totális meglepetés volt ugyan, hogy az árpa többet termett a búzánál, de nekünk nem. Mátrai Tibor a kompolti kalászos bemutatók alkalmával mintegy tíz éve igyekszik felhívni arra a figyelmet, hogy árpával a búzánál nagyobb terméseket el lehet érni. Ez igaz volt a régi nagy favoritokra mint a KH Tas, de még jobban igaz az újabb fajtákra, pl. a Patinára, KH Rudolfra, KH Kárpátiára, Egerre és Arizonára.

A cikk itt olvasható.

A fajtabemutatókról itt nézhet videókat.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.