Princessz díj NAK II. díj

A korai éréscsoport legnagyobb termésű fajtabúzája a Princessz!

Átadásra kerültek a mezőfalvi NAK Szántóföldi Napok keretén belül a 2020-as GOSZ-VSZT-NAK által szervezett posztregisztrációs fajtaversenyben a legjobban teljesítő őszi búzafajták tulajdonosainak az elismerések és az emlékplakettek.

Olyan erős volt tavaly a mezőny, hogy 9 t/ha alatti terméssel nem lehetett bejutni az első 15 helyezett közé. Ebben a kiélezett versenyben lett díjazott az Agromag Kft. egyik legújabb őszi búzafajtája, a Princessz, mivel a 9 hely átlagában elért 9,42 t/ha-os termésével a korai éréscsoportban a 2. helyet érte el. Ezt az eredményt nem lehet csupán évjárathatásnak tekinteni, mert már az egy évvel korábbi posztregisztrációs kísérletben is az élen végzett, akkor a teljes fajtasor 3. legjobban teljesítő búzája volt.

A díjat Mátrai Tibor az Agromag Kft. ügyvezető igazgatója vette át. Nem volt ismeretlen számára ez a szerep, hiszen az elmúlt 10 év posztregisztrációs kísérletsorozat legeredményesebb búzafajtájának, a Babonának is több díját vehette már át. A Babona azon kevés fajták közé tartozik, ami úgy tudott rendszerint az élen végezni, hogy képes volt a malmi minőséget megtartani.

Ahogy Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke a díjátadón kifejtette: „az okszerű vetőmaghasználat az alapja a sikeres gazdálkodásnak. A termőhelyi adottságoknak leginkább megfelelő szaporítóanyag kiválasztása nem lehetséges összehasonlító kísérletek nélkül.”

A sikeres gazdálkodáshoz nagy segítség a Vetőmag Szövetség honlapján megtalálható összehasonlító kísérletek adatai. Ha több segítségre lenne szüksége, keresse bátran területi képviselőinket, hogy az Ön termőterületi és gazdálkodási színvonalához leginkább alkalmas fajtákat tudjunk ajánlani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.