Kalászos fajtabemutató Telekgerendáson – 2021. június 8.

Az idei évben is nagy érdeklődés mellett tartottuk meg telekgerendási őszi kalászos fajtabemutatónkat június 8-án. Az érkező vendégeket Tóth Dezső ügyvezető fogadta, majd Mátrai Tibor ügyvezető nyitotta meg a rendezvényt. Bevezetőjében is említette 30 éves kerek évfordulóhoz érkezett az Agromag Kft, 30 éve szolgálja ki partnereit kiváló minőségű vetőmaggal. Mátrai Tibor kiemelte, hogy elmúlt évek mindig támasztottak kihívásokat az Agromag Kft elé, de ezen akadályokat a cég eddig sikeresen megoldotta, megtartva a magas szakmai színvonalat, folyamatosan fejlődve a piac igényeihez. És mindezt úgy, hogy ezalatt a három évtized alatt megőrizte önállóságát, folyamatosan fejlesztve portfólióját és mindig arra törekedett, hogy a termelőket a legjobb fajtákkal, hibridekkel szolgálja ki. Ezt követően az UPL képviselője Vasas László tartott szakmai előadást, bemutatva cégük kalászos növényvédőszer portfólióját. A vetőmagüzemünk közelében található kalászos fajtasorban a meglévő fajtáink mellett új kalászos fajtáinkat is megtekinthették partnereink.

Árpa fajtáinkat Szabó Gergely kalászos termékfejlesztő kollégánk mutatta be.

Búzafajtáinkról Mátrai Tibor ügyvezetőnk tartott ismertetőt.

A búza bemutató zárásaként Mátrai Tibor kiemelte, az Agromag Kft fajtakínálatában a változó termelői igények széles választékára tudunk megoldást biztosítani, legyen szálkás, vagy tar búza, minőséget, vagy mennyiséget célzunk meg (akár mind a kettőt), hibrid búzák termésszintjén termő fajtabúzák, betegségekkel szemben ellenálló, jó alkalmazkodó képességű fajtákat tudunk ajánlani partnereinknek.

És végezetül durumbúza és tritikálé fajtáinkat Facskó László kollégánk mutatta be.

A fajtasor megtekintése után partnereinket egy kellemes grill ebéddel láttuk vendégül, ahol még renget lehetőség adódott a szakmai kérdések megvitatására. Ezúton is köszönjük partnereinknek, hogy ismét megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. És bízunk benne, hogy a látottak alapján tovább erősítik az idén 30 éves Agromag Kft-be vetett bizalmukat! Mi optimistán tekintünk az elkövetkezendő kalászos szezonra, mert fajtáink kirobbanó formát mutatnak Telekgerendáson is!

 Szabó Gergely árpa bemutatása 

A sort új őszi kétsoros árpánk, a Bordeaux nyitotta. Nagy reményeket fűzünk a fajtához, mert kimagasló terméseredményekre képes, árpa sárga törpeség vírussal szemben rezisztens, betegség ellenállósága magasfokú. A 2020-as évben 11 tonna fölötti termésre is képes volt. Jól elvált mellette a KH Kárpátia, mely korai hatsoros takarmányárpa, intenzív bokrosodó-képességgel rendelkező, nagy termőképességű árpa, az egyik legkorábbi kalászolású fajta. Ezt követően a saját nemesítésű korai hatsoros takarmányárpánk a Patina következett, melynek alkalmazkodó képessége és szárazságtűrése átlag feletti, szára közepesnél magasabb, állóképessége jó, termőképessége kiváló. A sort egy új kompolti nemesítésű hatsoros takarmány árpa a KH Rudolf folytatta, mely jó alkalmazkodó képességgel és télállósággal rendelkező árpa, magas terméspotenciállal, magassága közepes, lisztharmatra kevésbé fogékony. Ismét egy új árpa következett, az Arizona, mely a magyar nemesítésű árpák új generációjának képviselője, kiemelkedő terméspotenciálú hatsoros árpafajta. Nevéhez hűen képes az extrém száraz és meleg körülményeket elviselni. Szára magasabb, mely jó szárszilárdsággal párosul, termése az iregszemcsei kisparcellás kísérletben 2020-ban meghaladta a 12 tonnát. Következett a KH Korsó, mely kétsoros, kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező őszi sörárpa. Állóképessége és osztályozottsága kiváló, Hl tömege magas. Alkalmazkodó képessége és szárazságtűrése kiváló, melyet magas terméssel viszonoz. A kétsoros árpák sorát folytatta az Eger, mely alacsony magasságú árpa, gyenge és jó talajokon egyaránt termelhető, fehérjetartalma jól reagál a nitrogén fejtrágyára, állóképessége és télállósága kiváló. Ismét egy korai hatsoros takarmányárpa a Heves következett. NÉBIH kisparcellás összehasonlító kísérleteiben évek óta kiegyensúlyozott termésátlagot produkál, megbízhatósága jó Hl tömeggel párosul. A sort a Viktória zárta, mely korai kétsoros, laza kalászokat nevelő kiemelkedő terméspotenciállal rendelkező árpafajta. Magassága átlagosnál kissé magasabb, mely kiváló állóképességgel párosul. Fehérjetartalma jó, Hl tömege kiváló.

Mátrai Tibor búza ismertetője

A Laudis egy kiváló minőségre képes, szálkás, minőségi kategóriájában nagy termőképességgel rendelkező őszibúza fajtánk. Bokrosodó képessége jó, vetésidőre kevésbé érzékeny, levélbetegségekkel szemben kiváló ellenállóságot mutat, kalászfuzárium ellenállósága jó, minősége malmi/javító minőség. Mellette az NS 40S következett, mely évek óta magas termésre képes, rendkívül jó alkalmazkodó képeséggel rendelkező, korai szálkás fajtánk. Regenerálódó képessége kiváló, hirtelen éréskor a mennyiségre „koncentrál”, ilyenkor minősége közepes, de hosszú érési időszak esetén a mennyiség malmi minőséggel is párosulhat. A sorban következő NS Obala korai szálkás búza, jó szárazságtűrő képességgel rendelkezik, betegségellenállósága kiváló. Intenzívebb technológia mellett a magas termésmennyiség malmi minőséggel párosul. A szálkás búzák sorát az Antille és Antigua zárta. Antille korai szálkás búza, mely jó bokrosodó képességgel rendelkezik. Magassága alacsony, kiváló ellenállóságot mutat vörösrozsda, lisztharmat és szeptória ellen. Antigua korai, szálkás, malmi búza. Közepes magasságú, nagy produktív kalászait kiemelkedő ezermagtömegű szemek töltik ki megdőlésre nem hajlamos. A tar búzákat egy új tesztelés alatt álló korai szálkás búza nyitotta. Az eddigi tapasztalatok alapján magas termésre képes, levélbetegségekkel szembeni állóképessége jó, minósége malmi/javító. Tavaly ismerték el az IS Dimenzio nevű tar búzafajtát meggyőző terméssel és malmi minőséggel valamint kimagasló betegségekkel szembeni ellenállóképességgel. A sorban egy új, nagyon ígéretes tar búza a Princessz következett, mely korai bőtermő, euro búza. Középmagas növésű, hibrid búzák szintjén termő, azoknál magasabb minőségre képes új tar búzafajtánk.  Betegség ellenállósága figyelemre méltó, vörös- és sárgarozsdával szemben kiváló ellenállóságot mutat, késői fejtrágyázásra pozitív fehérje- és sikértartalommal reagál. A GOSZ-VSZT-NAK kísérleti rendszerében két éve szerepel, először 3., majd 2. helyen végzett termőképességben. A tar búzák sorát folytatta a Steffi, mely középérésű bőtermő fajta. Kiváló bokrosodású, betegségekkel szemben ellenálló fajta. Kimagasló ellenállóságot mutat lisztharmattal, szeptóriával, sárgarozsdával és fuzáriummal szemben. Hektolitersúlya magas, nagy termés mellet euro minőségre képes fajta. És végül, de nem utolsó sorban zárta a sort a Babona, mely évek óta bizonyít, vezető tar búzafajtánk, melynél a nagy termés magas beltartalmi értékekkel párosul. Betegség ellenállósága megfelelő, vörös- és sárgarozsdára csaknem teljesen rezisztens fajta. Az elmúlt tíz évben a GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletekben a legtöbbször végzett dobogón a termőképesség alapján és a dobogósok között szinte mindig a legjobb minőséget adta akár fehérje-, akár sikértartalom vagy éppen sütőipari minőség tekintetében. Érését tekintve középkései fajta, normál évjáratban legalább malmi, de legtöbbször javító minőséget produkál.

Facskó László durumbúza és tritikálé bemutatása

A Karmadur az országban fellelhető egyik legjobb durumbúza mind termőképesség, mind minőség, mind télállóság tekintetében. A tritikálé sort az Odisej, korai, takarmány/siló hasznosítású fajtánk nyitotta, mely járó típusú, ezért akár tavasszal is vethető. Gyenge és jó termőhelyre egyaránt vethető. Kiváló szemtermése mellett silótakarmány készítésére is alkalmas és a bioetanol előállításnak is jó alapanyaga lehet, impozáns magassága szembetűnő volt másik két fajtánkhoz képest. Következett a Tatra, mely középmagas, középérésű, szemes/siló hasznosítású tritikálé. Termésbiztonságát a kiváló télállóság, szárszilárdság, szárazságtűrés és kiváló betegség ellenállóság alapozza meg. Fehérjetartalma átlag feletti, sikértartalma 30% közeli, vetésidőre nem érzékeny. Tritikálé sorunk utolsó tagja a Trixi volt,  mely középérésű szemes/siló hasznosítású modern fajta. Zöldtermésének nyersfehérje- és cukortartalma kiemelkedő. Szemtermésére a nagy ezermagtömeg, kimagasló fehérjetartalom jellemző.

 

Vasas László,  UPL képviselőjének  szakmai előadása itt nézhető meg:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.