Szójabemutató Kiszomboron

A szegedi Gabonakutató Kft. és a Magyar Szója Kft. szervezésében igényesen elkészített fajtasort láthattak az érdeklődők a héten Kiszomboron. A fajták kétszeri tápanyag utánpótlással, négyszeri növényvédelemmel és egyszeri öntözéssel kiváló agrotechnika mellett fejlődtek, a parcellák gyommentesek voltak.  A demo fajtakísérletben 9 cég képviselte magát és 22 fajtát tekinthettünk meg, amelyek közül kettő, az Agromag Kft. szója fajtakínálatában is szerepel. Az igen korai Prestopro-t és a középérésű Borbálát Tóth Gábor, a Biomagker Kft. képviseletében mutatta be. Ő a Prestopro magyarországi honosítója és a Borbála fajtatulajdonosa.

Az augusztusi száraz időjárás miatt volt olyan fajta, amelyet már betakarítottak, ennek eredményeit még nem tudjuk, de általánosságban elmondható, hogy a megfelelő tápanyag-utánpótlás és agrotechnika, valamint a kedvező időjárás miatt a fajtáktól jó terméseredmények várhatók.

A Prestopro és a Borbála is rendkívül jó képet mutatott, szárszilárdságuk kiváló volt, egyáltalán nem voltak  megdőlve. Borbálából véletlenszerűen felvett példányon 17 emeletet találtunk, minden emeleten 2-3 hüvellyel, így általánosságban 2,5 maggal számolva és a 200 EMT-et figyelembe véve mindenképpen kiváló terméseredményt várunk.

A bemutatón elhangzott, hogy mindkét fajta 40% feletti fehérje tartalommal rendelkezik és 20% körüli olajtartalommal. A Prestoprot étkezési célra a nagy fehérjetartalma és könnyű feldolgozhatósága miatt, főként a tofugyártásban keresik.

A Borbála pedig a magas fehérje tartalom mellett nagy termést is biztosít a megfelelő agrotechnikával gazdálkodó termelője számára, mint ahogyan ezt a kiszombori fajtabemutatón is láthattuk.

Az alábbi videóban bepillantást nyerhetünk a Prestopro és a Borbála bemutatásába és a fajták aratás előtti állapotát is láthatjuk.

HR

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.