Tippek a sikeres szójatermesztéshez

Hosszú évek során különböző okokból átalakult vetésszerkezetnek köszönhetően mostanra a gabonafélék jelentős mértékben dominálnak a termesztésben. A fehérjenövények termesztése jótékony agronómiai hatásaik ellenére háttérbe szorult. A támogatási rendszereknek köszönhetően az elmúlt néhány évben, főleg a szója vetésterülete némi növekedést mutatott. Reméljük, hogy a 2018-tól életbelépő zöldítésben alkalmazott változások ezt a termesztési kedvet nem fogják negatívan befolyásolni.

A sikeres szójatermesztés kulcspontjai:

megfelelő termőhelyi adottságok,
átgondolt fajtaválasztás,
megfontolt vetésterv használata,
okszerű talajművelés,
megfelelő tápanyagmennyiség kijuttatása,
a szójamag oltása és az oltást befolyásoló tényezők,
a helyesen megválasztott vetésidő és tőszám.

Megfelelő termőhelyi adottságok

Magyarország termőterületei nem mindenhol ideálisak a szója termesztéséhez. A szakirodalmak szerinti éghajlati és talajbeli ajánlások hozzávetőleg egybeesnek azokkal a területekkel, ahol a magyarországi szójatermesztés a gyakorlatban folyik (1. ábra).

1. ábra: Szójatermesztő gazdaságok területi eloszlása 2015 (forrás: AKI)

A szója a tenyészideje alatt 2200–2500 oC hőösszeget igényel, ami adott az ország túlnyomó részén. A sikeres termesztés másik fontos tényezője azonban a csapadék.

A szója a talajtípustól és tápanyag ellátottságtól függően változó vízmennyiséget használ fel, mindemellett nagyon lényeges ennek az eloszlása, ugyanis a szója a virágzás idején a legérzékenyebb a vízellátottságra és a páratartalomra. Ha magyarországi vonatkozásban vizsgáljuk meg a csapadékeloszlást és a páratartalmat, akkor elmondhatjuk, hogy ott termeszthető a szója biztonsággal, ahol előreláthatólag június második felétől augusztus második feléig 160–180 mm csapadék várható. A szója számára ugyancsak lényeges a jó kultúrállapotú talaj. A termesztés során érdemes kerülni a sekély termőrétegű, erodált, mély fekvésű, hideg, levegőtlen talajokat. A szója számára a 6,0–6,8 pH kémhatású talaj a legmegfelelőbb. Az erősen savanyú talajoknál tápanyagforgalmi zavarok, a lúgosabb talajoknál mikroelem felvételi problémák léphetnek fel.

Átgondolt fajtaválasztás

Az eredményes szójatermesztés egyik alapvető feltétele a termesztési körülményeknek és célnak megfelelő fajta kiválasztása. A döntéshozáshoz lényeges a termőhely (talajtípus, kultúrállapot, tápanyag-ellátottság) és a várható klimatikus viszonyok ismerete. A megfelelő fajta kiválasztása során elengedhetetlen a tenyészidővel, termésmennyiséggel és termésbiztonsággal kapcsolatos kérdések átgondolása. Az ideális fajta kiválasztása során néhány értékmérő tulajdonság még nagy segítség lehet a döntéshozásban, ilyenek például a szárszilárdság, a betegségekkel szembeni tolerancia, a környezeti alkalmazkodóképesség, az alsó hüvely magassága, valamint a mag beltartalmi jellemzői és külleme (2. ábra).

2. ábra: Borbála étkezési szója, világos színű köldökkel, nagy EMT-gel (fénykép: Hugyecz Evelin)

A termesztési célt érdemes a gazdaság ökonómiai adottságainak lehetőségei szerint megválasztani. A célkitűzés során feltétlenül figyelembe kell venni a felhasználó, illetve felvásárló által előírt minőségi paramétereket (például: más vonatkozik a takarmány, az étkezési szója termesztésre, az öko- és a vetőmagtermesztésre); ez nagymértékben befolyásolja az alkalmazott technológiát, illetve ráhatással van a fajtaválasztásra is.

A tenyészidő hosszának kiválasztása során elengedhetetlen a vetésszerkezet ismerete. Az őszi vetésű növények elé rövidebb tenyészidejű, a tavaszi vetésű növények elé hosszabb tenyészidejű fajtát célszerű választani. Nagyobb területen folyó termesztés során érdemes különböző érésű fajtákat használni, így növelve a termésbiztonságot, csökkentve az időjárási kockázatot és a betakarítási munkacsúcsot. Magyarországon három éréscsoportú szójafajta termeszthető nagy biztonsággal: az igen korai, a korai, valamint a középérésű. Az igen korai fajták alkalmasak az ország északi, valamint hidegebb területeire, a tavasszal későn művelhető területekre vagy másodvetésre. A korai fajták általában az ország egész területén termeszthetők, termésbiztonságuk igen stabil és termőképességük is igen jó. A középérésű fajtáktól várható genetikailag a legnagyobb hozam, azonban a termesztésük során a földrajzi fekvés mellett az üzemi szempontokat is figyelembe kell venni.

Magyarországon a szója genetikai termőképessége általában nincs kihasználva, így a korai és késői fajták között gyakorlatban kisebb a termésbeli különbség, mint amit a genetikai adottságok eredményezhetnének. 

Megfontolt vetésterv használat

 A vetésterv elkészítése során megalapozott döntést kíván a termelés leendő színterének a kiválasztása, valamint az elő- és utóvetemények meghatározása. A vetésterv elkészítésekor szem előtt kell tartani a növények biológiai igényét. A szója nem igényes az előveteményre, de lényeges, hogy napraforgó és repce után ne termesszünk szóját a közös betegségek (például: Sclerotinia sclerotiorum) és a gyomrezisztencia végett. A szója után egyaránt következhet őszi is tavaszi vetésű növény is. A gyakorlatban az tapasztalható, hogy az őszi búza nagyon jól hasznosítja a szója által talajban hagyott nitrogént, és ezt lényeges terméstöbblettel hálálja meg.

A tervezéskor fontos szempont, olyan táblák kiválasztása, amelyekben alacsony az évelő és a szójából nehezen irtható gyomok fertőzöttsége. A szója gyomirtásának fő problémáját napjainkban a rendelkezésre álló gyomirtó szer hatóanyagok kis száma jelenti. Lényeges előre gondolkodni, és már az elővetemény gyomirtását úgy tervezni, hogy az a szója számára ideális legyen. Főként a mélyről kelő, nagy magvú és az évelő gyomfajok ellen eredményesebb és olcsóbb a védekezés például a gabona kultúrákban. A táblakiválasztás során fokozott figyelmet kell fordítani az előveteményeknél alkalmazott gyomirtó szerek utónövényekre előírt korlátozásaira is. (Itt a „növényvédő szer” neve rubrikába beírva az előveteményben használt gyomirtó szer nevét, letölthetővé válik a növényvédő szer forgalomba hozatali és felhasználási engedélye. A letöltött dokumentumban a növényvédő szer felhasználására vonatkozó előírásokban megtalálhatók a korlátozások.)

Okszerű talajművelés

A szójatermesztésnél érdemes nagyobb figyelmet fordítani a megfelelő talajművelésre, ezzel a növény számára megteremtethetjük az ideális körülményeket a megfelelő fejlődéshez. A talajművelési eljárásoktól függetlenül elmondható, hogy az alábbi szempontok lényegesek:

• minőségi magágy készítése,
• a talajszerkezet megóvása,
• a talaj alkalmassá tétele a csapadék megőrzésére és befogadására,
• a talajélet feltételeinek támogatása,
• mechanikai gyomirtás,
• egyenletes talajfelszín kialakítása a betakarítás elősegítése céljából.

Megfelelő tápanyagmennyiség kijuttatása

A kiemelkedő terméshozam elérése érdekében kulcskérdés a megfelelő tápanyag mennyiségének kijuttatása. Ésszerűen ezt a tápanyag utánpótlást csak talajvizsgálatokra alapozott eredmények alapján lehet meghatározni. Szakirodalmak szerint a szója 1 tonna magtermés előállításához:

• 62 kg nitrogént,
• 37 kg foszfort (P2O5),
• 51 kg káliumot (K2O),
• 42 kg kalciumot (CaO) és
• 9 kg magnéziumot (Mg) használ fel a tenyészidőszak során.

A szójának minimális nitrogén utánpótlásra van szüksége, mert az igénye nagy részét képes a légkörből fedezni, amennyiben a gyökéren kialakult gümők működése megfelelő. A szimbiózis kialakulását egy kis odafigyeléssel elősegíthetjük és a megfelelő kapcsolat esetén, jól kiválasztott időpontban történő csekély nitrogénadagolással tovább növelhetjük a termésátlagot. A szakirodalmak szerint mérsékelt nitrogén adagolása javasolt (20-50 kg/ha/hatóanyag). Célszerű az előbbiekben említett nitrogén mennyiséget mindenféleképp kijuttatni:

• ha magas termésszint elérése a cél (4-5 t/ha),
• a talaj alacsony pH-ja esetén,
• hideg és száraz periódusokban,
• startertrágyaként alkalmazva (az aktív nitrogénmegkötés beindulásáig szükséges a fiatal növény N ellátására).

A szója a foszfort kevésbé, a káliumot közepesen igénylő növény. A foszforra a reproduktív időszakban van a legnagyobb szüksége. A foszfor hatást gyakorol a gümőképződésre, a N-fixáláshoz energiát szolgáltat, ezáltal befolyásolja a nitrogenáz aktivitást. A kálium felvétele jelentős a virágzás kezdetétől az érés kezdetéig. A kálium kiemelkedő szerepet játszik az aszályos időszakok átvészelésében, elősegíti a mag minőségének javulását, valamint mérsékli a betegségek fellépésekor bekövetkező károkat.

A megfelelő NPK ellátottság mellett lényeges, hogy a szükséges mezo- és mikroelemekhez (Ca, Mg, S, Fe, B, Mn, Mo, Zn, Cu) is hozzájusson a szója, különben bármelyik elem hiánya termésveszteséggel járhat.

A szójamag oltása és az oltást befolyásoló tényezők

Szójamag oltására elsősorban ott van szükség, ahol még nem termesztettek szóját, és így a talajban nem tudott elszaporodni a Rhizobium japonicum baktérium – ez a baktérium nem őshonos a hazai talajban ezért szükséges a mag kezelése. A szóját rendszeresen termelő gazdaságokban, ahol már felszaporodott a talajban a Rhizobium japonicum baktérium nem szükséges a kezelt mag vetése, ugyanakkor célszerű ezeken a helyeken is háromévente megismételni a vetőmag oltását. A Rhizobium japonicum kimondottan csak a szójával képes szimbiózisba lépni és, ezáltal légköri nitrogént megkötni. A N-fixálás bonyolult biokémiai folyamatok összessége, amely során a légköri nitrogénből a gazdanövény számára is felvehető nitrogénforrás, azaz ammónia keletkezik. A légköri N-fixálást jó néhány körülmény befolyásolja:

• a léghőmérséklet 15–25 oC fok között megfelelő,
• a talaj magas N-ellátottsága hátráltatja a folyamatot,
• nem kívánatos a szélsőségesen száraz, túlzottan nedves, levegőtlen, pangóvizes talaj,
• savanyú talajokon a légköri N-megkötés elmarad,
• a Ca, Mo, Fe, Co előnyösen hatnak a folyamatokra.

Általában az oltóanyagokat valamilyen vivőanyaghoz keverve tárolják és juttatják ki. A vivőanyagnak a közvetítő szerepen kívül jelentős ráhatása van a megfelelő mennyiségű baktérium életben maradására. A mai gyakorlatban por, granulált vagy folyadék formájú vivőanyagokat alkalmaznak.

A Rhizobium japonicum meglehetősen érzékeny a környezeti tényezőkre. Az oltás során célszerű gondosan eljárni, amennyiben nem üzemileg oltott magot alkalmazunk és az oltásról magunk gondoskodunk (3. ábra). Az oltóanyagot mindig a felhasználási javaslat szerint alkalmazzuk. Egyszerre érdemes csak annyi magot kezelni, amennyit egy nap alatt el fogunk vetni, hosszabb ideig nem célszerű az oltott vetőmagot tárolni. Van azonban már olyan oltóanyag a piacon, mely megfelelő kezelés esetén akár egy hétig is megtartja a kellő baktérium csíraszámot a magon (LIQUIFiX). Az oltóanyagot és az oltott magot védjük a fénytől, az oltást igyekezzünk árnyékos vagy zárt helyen végezni. Az oltás sikerességéről, illetve a N-kötés működőképességéről, már a vegetáció elején, a 4., 5. héten meggyőződhetünk. Eddigre gombostűfej nagyságú gümőket találunk a növények gyökérzetén. Később a nagyobb gümők rózsaszínes metszési felülete mutatja, hogy megfelelően működnek a folyamatok és folyik a N-megkötés.

3. ábra: LIQUFiX, az első, termelők számára is elérhető folyékony oltóanyag (kép: Hugyecz Evelin)

A helyesen megválasztott vetésidő és tőszám

A jó termés jelentősen megalapozható a szakszerűen elkészített magágyba és jól megválasztott időpontban történő vetés esetén. Az időpont megválasztása esetén lényeges, hogy ne a megszokásokra alapozzunk. A megfelelő és gyors kelés érdekében a szójának szükséges a 14–16 oC-os talajhőmérséklet (1. táblázat) és a megfelelő talajnedvesség.

1. táblázat: A talajhőmérséklet és a szója kelése közötti összefüggés (forrás: BALIKÓ S. (2015))

A vetőmag csak akkor kezd el csírázni, ha a mag saját tömegéhez viszonyítva minimum 50%-nyi vizet tud felvenni a talajból. A gyors és egyöntetű keléssel elkerülhetőek a fokozottan megjelenő csírakori betegségek, valamint támogatjuk a növényünk természetes elnyomóképességét a gyomokkal szemben. Az egyöntetű kelést nagymértékben befolyásolja a talajadottságoknak megfelelő, azonos mélységbe elvetett vetőmag. A jól beérett, megfelelően nedves magágy esetén a szükséges vetésmélység 3–5 cm, a száraz, lazább szerkezetű talajok esetén a vetésmélység 5–6 cm. A magyarországi gyakorlatban több sortávot szoktak használni a szója vetése esetén, a jól megválasztott és kivitelezett gyomirtás mellett alkalmazható a sűrűsoros vetés, ezen esetben lemondunk a későbbi sorközművelésről. A legtöbbet alkalmazott sortáv a 45–50 cm-es, amely leginkább megfelel a növény biológiai igényének. A hektáronként elvetendő vetőmag esetén alkalmazzuk a forgalmazók ajánlását. Általánosságban azért elmondható, hogy a Magyarországon termesztett fajtákat 500–600 ezer mag/ha-ral javasolt vetni.

Összefoglalás

Ahol megfelelőek a termőhelyi adottságok, ott érdemes elgondolkodni a szójatermelésen. Célszerű bevenni a vetésszerkezetbe, mert számos pozitívummal jár a termesztése és, ezáltal növelhetjük a gazdálkodás színvonalát. A szójatermesztés javítja a talajszerkezetet, gyarapítja a talaj nitrogéntartalmát, energia- és víztakarékos talajművelést tesz lehetővé. Mindemellett jó az ágazattársíthatósága, a gabonatermesztés gépei szinte teljes egészében megfelelnek a szójatermesztéshez. Egy kis odafigyeléssel és tanulással, ezzel a növénnyel is szép eredményeket érhetünk el. A sikeres szójatermesztéshez elengedhetetlen a termőhelyi adottságoknak és a termesztési célnak megfelelő fajta kiválasztása mellett a helyes agrotechnika. A megfelelő vetésváltással, az okszerű tápanyag-utánpótlással, a lehetőségek szerint legjobban elvégzett talajműveléssel, a helyesen kivitelezett oltással, az optimálisan megválasztott vetésidővel és a jól megválasztott tőszámmal nagymértékben hozzájárulunk a sikeres, gazdaságos termesztéshez.

HE

FCST

Felhasznált irodalmak:
BALIKÓ S. (2015): A szójatermesztés agronómiai előnyeiről. – In: Balikó S. (szek.): Szójatermesztés korszerűen. – S-Press 5 Kft., Szeged. pp. 9–10.
BALIKÓ S. (2015): A vetés kivitelezése. – In: Balikó S. (szek.): Szójatermesztés korszerűen. – S-Press 5 Kft., Szeged. pp. 41–45.
BALIKÓ S. – FÜLŐPNÉ KUSZÁK K. (2015): A termesztés agrotechnikai követelményei. – In: Balikó S. (szek.): Szójatermesztés korszerűen. – S-Press 5 Kft., Szeged. pp. 23–31.
BÓDIS L. – KRALOVÁNSZKY U. P. (1988): A szója élelmiszer és takarmány. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 39–64.
DOBSZAI TÓTH V. (2016): Szója. – In: Kádár A. (szerk.): Vegyszeres gyomirtás és termésszabályozás. – Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen. pp. 278–286.
FÜLŐPNÉ KUSZÁK K. (2015): A szója ökológiai igényei. – In: Balikó S. (szerk.): Szójatermesztés korszerűen. – S-Press 5 Kft., Szeged. pp. 19–21.
FÜLŐPNÉ KUSZÁK K. – TÓTH G. (2015): A fajtaválasztás és fajtahasználat szempontjai. – In: Balikó S. (szek.): Szójatermesztés korszerűen. – S-Press 5 Kft., Szeged. pp. 33–39.
KÖDÖBÖCZ L. (2007): Szimbionta nitrogénkötő baktériumok összehasonlító ökofiziológiai vizsgálata különböző talajművelési rendszerekben. – Ph.D. értekezés, Gödöllő. pp. 28–32.
KURNIK E. (1987): A szójatermesztés ökológiai és agrotechnikai vonatkozásai. – In: Máthé I. – Priszter Sz. (szerk.): A szója Glycine max (L.) MERRILL. – Akadémia Kiadó, Budapest. pp. 132–150.

Melléklet

vissza a szöveghez

1. melléklet: A szójában engedélyezett gyomirtó szerek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.